Valahogy a Bartókra keveredtem a héten, és nem tudom melyik műsorukban klasszikus, elfelejtett hangszerekről beszélgettek - ott jött elő egy fiatal magyar csapat, akik a tekerőlantot próbálják visszavezetni a köztudatba. Persze eddig is tudtam, hogy van ilyen, de nem nagyon emlékeztem, hogy szól, mit tud hozzátenni a zenéhez.
A tekerőlant (youtube -on: hurdy gurdy) egyébként egy hagyományos magyar népi hangszer. Persze nem mi találtuk ki, XVII század után importálhattuk naposabb vidékről, de valahogy gyökeret vert nálunk. Olyannyira, hogy ahogy a srácok mesélték, volt egy öreg szaki, aki egy víz és áram nélküli tanyán barkácsolta a tekerőlantokat, amit teljesen exkluziv hangszerként hasznának Londonban, Tokióban... Dehát a magyar folk halmozottan rétegzene (én se rajongok érte) - a tekerőlant viszont egy hangszer, azon egy zenész azt játszik, amit akar.
Nagy hirtelen ezt dobta ki a youtube az "extrém hurdy gurdy"-re:
Az állam a földön - az egyik legcoolabb hangszer a világon.
Most nyomtam le a play gombot, következik az Igor 2006-os albumának első száma. Megremeg az ujjam az egéren - fogalmam sincs, mire számíthatok.
Úgy alakult, hogy időrendben visszafelé ismertem meg Igorrr (polgári nevén Gautier Serre) életművét. Thx youtube - két venetian snares videó között bukkant fel a lenti Infinite Loop, és ez elég jó ajánlólevélnek tűnt:
Extrém, szélsőséges, visszataszító és gyönyörű, plusz némi breakcore. Meg a korai black/death kliséi, a klasszikus disszonáns moll akkordok, kásás gitáron elreszelgetve. De emellé persze belefér még valamiféle nagyzenekari neorokokó, tébolyult operett vokálokkal, és persze az egész egy darabokra tördelt, elektronikával megszórt alapon.
A fenti lista elég jó indok lehet mindenkinek, hogy miért NE hallgasson Igorrrt, és ez valamilyen szinten jogos, mert ezeket még hihetetlenül elborultan is kezeli a srác - a "nehezen befogadható" alá tényleg be lehetne linkelni a wikipedián.
Ha valaki azonban kellően nyitott ahhoz, hogy ne korlátozzák a műfajok, és megpróbálja az egészet teljesen befogadni (akkor is, ha az elektronika felől közelít, és el kell viselnie egy 3 perces death metál őrlést valamilyen hegedűre vagy trombitára, vagy fordítva) akkor lehet, meglesz az új kedvenc.
A végére egy ajánló - persze a fentiek miatt nem reprezentatív.
Karácsonyi Lidércnyomás Breakcore Operett a 2006-s "Poisson Solulbe" demóról
Brutal Swing - az. 2010, Moisissure
Phasme Obése, szintén Moisissure. Ilyen lenne a Hegedűs a háztetőn, ha a Massive Attack írta volna hozzá a zenét egy horror tripen.
Először az egyik haverom mutatta más videókkal együtt, és nem tett rám nagyobb hatást mint bármelyik másik.
A második eset demoscene releasek böngészése közben történt; észre se vettem, hogy szerepel a videó nevében, és teljesen ledöbbentett fél évvel később, amikor végre leesett. Ez volt az egyébként:
Elsőre ütött, vizuálisan is jól kitámasztották, mondogattam is, hogy jó kis demó:)
Nyers, szinte elektronikára hajló pengeéles disszonáns akkorodok, négynegyedet nem ismerő mégis pulzáló ütemeken - így lehetne leírni, ha le lehet írni, milyen a zene egyáltalán.
Djent, a lüktetése, a ritmusa. De nem lesz belőle dzsezzesen burjánzó gitármaszturbáció - minden dal egyetlen hangulat köré épül. A béna szókép nem annyira véletlen, hasonlóan pl. dubFXhez, a Cloudkicker tételek is többnyire egymásra pakolt loopokból állnak össze, de úgy, hogy minden új rétegnél felállnak a szőrök az ember hátán.
(full disclosure: a cikk írója a fenti track beillesztése után nem bírta megállni, hogy végig ne kísérje az egészet a gitárján)
Erre persze már csak a harmadik találkozás után jöttem rá. Djent playlistet kerestem a délutáni semmittevéshez és úgy fél óra múlva tűnt fel, hogy ugyanaz a tag játszik még mindig, és nem hallottam egy unalmas tracket sem tőle. Annyira nem nyúlhatok mellé, gondoltam, és letöltöttem pár albumot, persze ingyen, mert minden elérhető a bandcampen 0 dollárért.
A zenekar ugyanis egy srác, Ben Sharp, aki mondjuk úgy, hobbiból tolja az albumokat rendre az arcunkba. Jó... többnyire albumokat. Máskor csak témákat, egymás után rakosgatva, mint pl. a Loop -on: másfél tucat másfél perces kis prüntyögés amit talán fél óra alatt talált ki/fogott le találomra a gitáron a srác, hátha lesz belőle valami, aztán nem lett, és kiadta az egészet, ahogy van. (mint a Zomby. csak igazi hangszerrel)
...... jó, ezzel pont átb@sztak.
De aztán persze mindent megbocsátok, mert amikor egy percre nem figyelek oda, a hálószobagitárosunk felvesz egy újabb hibátlan albumot. (hatodik? hetedik?) Zeneileg finomodik, néha már struktúrát is szerkeszt a számok alá, de a lüktetés, tört/fura ütemek és zsibbasztó akkordok maradnak, sőt tüntetően vibrálnak az agyban.
